Elhelyeztem az utolsó bőröndöt is és lezártam a csomagtartót.Barátnőm felé fordultam,aki Alkonyt simogatta a karjaiban tartva,miközben szipogva próbálta visszatartani a könnyeit.A macskámért nyúltam,úgyhogy Izzy még utoljára megvakargatta a nyakát.
-Szia,cica!Vigyázz ám a gazdira!
Alkony lelkes dorombolással simította a fejét Izzy tenyerébe,majd hagyta,hogy betegyem a macskahordozóba az anyósülésen.Visszaléptem és Isobel azonnal szorosan átölelt.Könnyei már megállíthatatlanul patakzottak az arcán.Tudtam mitől fél és egy pillanatra emiatt én is meginogtam.De már döntöttem és ha elhatározok valamit,még ha fájni is fog,véghez viszem a tőlem telhető legjobb tudásommal.
Pedig aztán ez a döntés rettentő fájdalmas.Eddig is futottam már halálos dolgokba.De eddig legalább tudtam mivel állok szemben.Most pedig?Most a teljes homály fed,s csak feltételezni lehet.Nagy az esély rá,hogy meghalok.De éppenséggel nemes célért,egy kislány életéért, és ez talán azért számít valamit.
De ami a leginkább megijeszt,az Ő.Vele találkozni lesz a legrettenetesebb,hisz annyi fájdalmat okozott.A boldog percek elhalványulnak,s már nem is tűnnek oly örömtelinek.A gyötrelem,mit idézett,viszont a mai napig elevenen él bennem.
Isobel hátrébb lépett,s megfogta a kezemet.
-Biztosan tudod,mit csinálsz?
-Nem,Izzy,sosem voltam még ennél tudatlanabb.De már elhatároztam magam és csak ez számít most-sóhajtottam fel.-Ahogy te magad is mondtad,itt nincs jó döntés.És az a legrosszabb,ha maradok.
-De ha meg mered öletni magad,a testvéreiddel feltámasztatlak,hogy a saját két kezemmel fojtsalak meg!...Vigyázz magadra,Lizzy,kérlek!
Most én öleltem át és mélyen beszívtam jázmin illatát.Emlékezni akartam rá akkor is,mikor nem lehet mellettem.
-Haza jövök...
-Ígéred?-kérdezte.Lecsuktam a szemem és csak pár pillanat múlva tudtam megszólalni.
-Ígérem.
Évek óta először éreztem a sós könnycseppet végigfolyni az arcomon.Nem akartam hazudni a legjobb barátnőmnek,olyat ígérni neki,amit talán sosem fogok tudni betartani...De az ő érdekében megtettem.
Hál' istennőnek nem tudtam úgy kimerülni,mint az egyszerű halandók,így végigvezettem szünet nélkül az utat,nagy sebességgel szlalomozva az autópályán.Pontosan nem tudom hány napos autóval megtenni az LA-Forks távot,de talán olyan 3-4 körül lehet.Én késő este indultam és másnap éjjel értem be Port Angelesbe,úgyhogy jóval megrövidítettem a megtételi időt.
A városban kicsit visszább vettem a sebességből és a táblákat figyelve a főúton maradtam.Hamarosan az erdővel szegett autóúton haladtam.Az ÜDVÖZÖLJÜK FORKSBAN kiírásnál újfent lassítottam és az erdei ösvényt kerestem.Végül meg is találtam 2 fenyő közt megbújva.
Arra számítottam,hogy hallani fogják az érkezésemet.De kocsis szembe forgalomra a keskeny úton egyáltalán nem.Bár úgy tűnik,a másik fél sem.De a hallására sem hagyatkozhatott,mert a saját autómba is átszűrődött a zene,amit hallgatott.
Mindezt viszont későn vettem észre,ahogy egymás fényszórói is soká jövő jelek voltak.Így azonnal a fékbe tapostam,a kormányt félre rántottam és imádkozni kezdtem,hogy a másik kocsis is még azelőtt észre vegyen és megálljon,mielőtt fémforgácsot készítünk egymásból.
Nem nagyon jött össze.
Még mielőtt a légzsákoknak idejük lett volna kinyílniuk,az orr felgyűrődött egy fára,a fejem pedig a kormányon koppant hatalmas erővel.
