Szünet

Kedves Olvasóim!

Először is köszönettel tartozom, amiért türelmesen vártok! Tudom,hogy már nagyon rég óta csak ígérgetem az új részt, és nem hozom. De döntöttem. Magyarázkodásba nem akarok nagyon bocsátkozni, aki már felnőtt, az úgyis érteni fogja, aki még nem, hát annak magyarázhatnám egy pár évig, amíg maga is meg nem tapasztalja. Egyszerűen alig van időm írni.
Mivel már saját életem van, egyetemre járok és a párommal élek (plusz két macskával, akiket szintén el kell látni), a család számomra már többet jelent mindennél, ami bizony az időbeosztásomon is nagyon látszik. A másik ok pedig az, hogy kinőttem az Alkonyat-korszakomból. Nem kérdéses, a legszebb időszak, amiben eddig voltam, nagyon sok mindent köszönhetek Stephanie Meyer könyveinek. De ennek már vagy 5 éve, hogy elkezdődött, és éppen ideje volt, hogy befejeződjön.
Szóval ezek ismeretében jól átgondoltam a dolgot, és döntöttem. A szünet valószínűleg nem újdonság nálam, főleg az utóbbi év termésére visszagondolva. Csak talán valósághűebbé teszi a dolgokat kimondva.
Nem fogom bezárni a blogokat. Szeretném a történeteket még valamikor befejezni, mert maga az ötlet és főleg ti, kedves olvasóim, megérdemeltek ennyit. De hogy minderre mikor fog sor kerülni, ha egyáltalán eljutok addig, azt még nem tudom.
Annyi biztos, hogy jelenleg a Moonlighttal fogok foglalkozni. Számomra a legkedvesebb történet, és a minap rengeteg ihlet jött hozzá (és szerencsére még másfél hetet itthon tudok maradni ezzel foglalkozni). Biztosra mondhatom, hogy kiszámíthatatlanul fogom hozni a részeket. De amikor tudom, ígérem, hozom! Elsőként ezt szeretném befejezni, mert még vagy 25 fejezetnyi anyag van róla a fejemben. Amíg a Moonlightot még írom, nem fogok a többi Twilight-fanfictionnel foglalkozni. A könyveimnek akarom a maradék írásra fordítható időmet szentelni, hogy minél előbb a kezetekbe vehessétek akár a Játszmákat, vagy akár a Saint Mary Chronicles mindhárom kötetét.

Szóval a lényeg, hogy már nem vagyok oda az Alkonyatért, és időm sincs túl sok, ezért a Moonlight és a kiadásra szánt könyveim kivételével minden más történetem írását határozatlan időre felfüggesztem!

Ezen a bejegyzésen túl nem szeretném tovább bárhol, bármikor taglalni a szünet okait, vagy annak elhagyásáért tett megjegyzéseket, bármennyire is sajnálom a dolgot. Megértéseteket köszönöm!

Puszi: Niki

7.fejezet

Nagyon régen voltam itt. Nagyon sajnálom. De nem mentegetőzöm,szerintem felesleges lenne. Meghoztam a folytatást és megpróbálok havonta legalább egy fejezettel jelentkezni. Már ha már nem is olvassátok a trilógiát. Kedves Névtelen,lehet csalódni fogsz,mert megbontottam a cselekményt,de remélem így is olvasható lett. Nem koptatom tovább a billentyűzetet feleslegesen. Jó olvasást,remélem elnyeri a tetszéseteket! puszi :)

A szám kiszáradt,a tenyerem izzadt,a szívem a torkomban dobogott és egy gondolat ott motoszkált az agyam egy hátsó zugában. Mint egy folyamatosan zümmögő légy. De nem vettem róla tudomást. A másodperc törtrésze alatt jéghideg nyugalmat erőltettem magamra. Hűvös mosollyal nyugtáztam a déli szépség kérdését,s miközben válaszoltam,hátradobtam a vállam fölött a hajamat.
- Igen. Éppenséggel segíthetne. Carlisle Cullent keresem. Itthon van?
A nő magas volt,jóval fölém nyúlott. Bőre a vámpírok sápadtsága alatt kreol barna volt,haja szénfekete,szemei mély bársony vörösen mértek végig. Számára nem voltam több,mint egy ember. Hiszen a vérszívó jegyeket észre sem vettem volna,ha nem éles a látásom. A szívem ütemesen pumpálta a vért,smink volt rajtam,amivel egy magafajta sosem bajlódik. Bőröm melegséget sugárzott rá. Nehezen ismerszik meg egy boszorkány és/vagy egy valkűr,főleg avatatlan szemeknek. S volt egy olyan gondolatom,hogy ez a messze földről ide tévedt vampirella nem hogy nem látott még más természetfeletti lényt a fajtáján kívül,de nem is hallott rólunk.
- Egy pár pillanat és szólok neki. Esetleg megmondjam,ki keresi?
- Persze. Lizzy Evelyn Reid. A kislány miatt jöttem.
A nő egy alig hallható "o" kíséretében újra végigmért,majd kétkedve eltűnt egy lépcsőn.
Kivételesen jó kislányként ácsorogtam a küszöbön,amíg sietős léptek nem hangzottak fel. Újra bekukucskáltam a házba. És egy döbbent szempárral találtam szemben magam.
Azt hiszem,utolért a skizofrénia. Olyasmit éreztem,mint mikor Alice és Jasper megjelent a lakásomon. De ez valahogy azért mégiscsak más volt. Hiszen Carlisle semmit sem ártott nekem. Talán annyit,hogy nem állította meg a gyerekeit,mikor elhagytak. Csak hogy legalább elbúcsúzhassam tőlük. De ebben igazán nem ítélkezhetem. Lehet,hogy megpróbálta Little Madisonban tartani őket,de Alice és - főleg - Edward mindig is rettentő makacsak voltak. És önzőek.
Úgy éreztem,belülről tép szét a vívódás.
Át akartam ölelni egykori fogadott apámat és mint egy kisgyerek,aki a papája ölébe fészkelte magát,hogy védelmet találjon,elsírni a bánatomat. Sosem éreztem még ekkora késztetést,hogy valakinek a karjaiba vessem magam. Világ életemben - oké,csak tíz évig - apás lány voltam. Ha bármi történt,a papához futottam elsőként,hogy panaszkodjak és erős karjai közt megfürdőzzem a szeretetében. És soha senki sem hiányzott még annyira,mint apu. Talán Edward vetekedhetett vele,de az nem ugyanaz. Apu az apu,Edward meg egy tapló.
De emellett üvölteni akartam,leordítani a fejét,hogy hogyan is hagyhatta,hogy ezt tegyék velem a kölykei?! Hiszen ő a családfő! Az ő felelőssége lett volna megakadályozni mindezt!
Egy halk,hitetlenkedő suttogás rángatott vissza az érzelmi viharomból a valóságba.
- Lizzy?
- Szervusz,Carlisle. Rég találkoztunk. - A combom takarásában ütemesen szorítottam ökölbe a kezem. Magamhoz akartam térni. Senkinek semmi köze ahhoz,hogy hogyan is érzek. Az érzelmeim az enyémek! Még egyszer nem fogják felhasználni ellenem.
- Igen - húzta el egy pillanatra a száját,de a kíváncsiság felülkerekedett rajta. - Mi járatban vagy itt?
- Először is bemehetnék?
- Oh,igen,elnézést. - Arrébb lépett,hogy elférjek én is. Beléptem a lakásba. A látottak alapján az étkezőben tartózkodtunk. Hosszában egy súlyos mahagóni asztal terült el,legalább tizenöt személyes,de ha akarnák,húszan is el lehetne férni. Nem mértem fel minden négyzetcentijét a szobának. Egyenesen a férfi felé fordultam és a szemeibe fúrtam az enyémeket. Jegességet mutattam,de legbelül forrongtam. - Mit tehetek érted,Lizzy?
- A kis félvér miatt jöttem. Alice küldött.
Lényegre törően fogalmaztam. Nem akartam,hogy félre értés essék.
- Itt maradok,amíg szükség van a segítségemre. De semmi több. Csak a gyerek miatt teszem,mert ő nem tehet semmiről,ami a múltban történt. - A kezemet nyújtottam,hogy ő is benne van-e.
Carlisle elképedve bámult rám.
- Alice jól van?
- Semmi baja. Jasperrel körülbelül egy hete jártak nálam.
A vámpír tenyerét az enyémbe csúsztatta,miközben bólintott egyet. De kézfogás helyett magához rántott,s hirtelen átölelt. Meglepődtem és el akartam tolni magamtól,de aztán megláttam,hogy ki áll Carlisle háta mögött. A fájdalmas,tompán fénylő szemekben valami halványan kezdett derengeni. Mintha egy rég elveszett érzés próbálna újra érvényesülni.
- Hiányoztál,Lizzy.
Kinyújtottam a karom,a Rosalie hozzánk szaladt. Már nem akartam ellökni magamtól,hanem jóleső érzéssel simultam a két vámpír ölelésébe.
- Ti is hiányoztatok nekem.
És akkor,ott megértettem. Ez a 8 év nem csak nekem fájt. Rosalie szemében az elveszett érzés maga az élet volt. S miattam derengett fel benne a remény egy apró szikrája.
Úgy éreztem végre haza értem.

Fontos!

http://nikkifoblog.blogspot.com/2011/08/alkotoi-valsagba-kerultem.html

6.fejezet

A lendülettől,ahogy bevertem a fejem,visszacsapódtam az ülésbe.Vért éreztem aszámban,ahogy kábán előrehanatlottam a kormányra.Egyenesen a dudára dőltem,így az megszólalt.Sértette a fülem az éles hang az éjuszaka csendjében,de félig eszméletlenül heverve nem volt erőm arébb mozdulni.
Aztán egyszercsak nem ott voltam.
az egyik kedvenc koronaruhámban álltam a valhallai templom Tükör Termében.Anyámra az ezüstfuttatású ruhájának csillogását visszaverő üvegben mosolyogtam,s megfordulva pukedliztem előtte.
-lizzy,gyermekem-sóhajtott fel Thetisz istennő,miközben mosolyogva csóválta fejét.-Már megint olyan dolgokba ütöd az orrod,amibe nem kéne.a vámpírklánok csatái nem a mi dolgunk...
-Jegyezzem meg,anyám,nem is azért teszem,amit,mert a néped ügye lenne.Személyes dolgok,mik vezérelnek...De ha netán a Volturi elbukik,világi problémák is adódhatnak az azonnali közbelépésünk nélkül,hisz tudod.Így ez az összecsapás mindnyájunk dolga.Nézd úgy,Thetisz,lépéseket teszek a vámpírtrón megszerzésére néked.
Anyám beletörődően bólintott egyet.
-sokak sorsa egy biztos út,melyet ahogyan íratott,be is járnak.De te,leányom,rejtély vagy még előttem is-nevetett fel végigsimítva az arcomon.A terem forogni kezdett,s halványulni,ahogy anyám hangja is távoli lett.-Hát hagyom,hogy felfedezd kanyargós ösvényedet.
Deja vu érzésem lett,ahogy végre megpillantottam az ÜDVÖZÖLJÜK FORKSBAN táblát és lelassítottam az erdei ösvényt kerseve.Végül meg is találtam 2 fenyő közt megbújva.még mielőtt lekanyarodhattam volna,kőszikla módjára csapott fejbe az elmúlt 5 perc emléke.Vagy következő?Oh,ne!
-Istennőm,már megint?!-motyogtam.Félrehúzódtam az út szélére.Thetisz nem először játszotta ezt el velem.az őrültje gondol egyet és visszapörgeti az időt,ha úgy tartja kedve.És az addig történtekre ki emlékszik?Naná,hogy én!Egyszer ettől a megtörtént-nem történttől kötök ki a sárga házban!
Bár talán némi előnye is van-gondoltam,ahogy a futárszolgálatos kocsi az ösvényről Port Angeles felé fordult.
Belehallgattam az éjszaka csendjébe,majd rákanyarodtam a keskeny erdei útra.A szakaszonként elhelyezett útmenti lámpák oszlopát karácsonyi égősorok díszítették.Tehát Alice-ék nem régiben léptek csak le,máskülönben nem hinném,hogy a többieknek lett volna kedvük díszítgetni.Bár aztán ezt az új családtagot,vagyis tagokat még nem ismerem.
Kiérve a tisztásra megdöbbentem.Gyönyörű és hatalmas volt az újabb Cullen-ház.Az udvaron 2 kocsi mellé parkoltam le,amik szintén márkásak voltak.Még egy percig gyönyörködtem a belső világítóstól pompázó otthonban,majd Alkonyt kivéve a hordozóból kiszálltam a szállingózó hóba.
A rövid távot a veranda és az autóm között hamar átszeltem,majd mély levegőt véve szabad kezemmel becsöngettem.Etikus vagy sem,hallgatózni kezdtem.A csngőszóra duruzsolás elnémult.
-Hagyd csak,Esme,kinyitom-ajánlotta egy tisztán csengő hang az angolt némi akcentussal ejtve.A léptek a bejárat felé közeledtek,miközben a beszélgetés odabent újból feltámadt.Az ajtó nyílt,majd egy magas,női alak jelent meg előttem.
-Segíthetek valamit?

5.fejezet

Elhelyeztem az utolsó bőröndöt is és lezártam a csomagtartót.Barátnőm felé fordultam,aki Alkonyt simogatta a karjaiban tartva,miközben szipogva próbálta visszatartani a könnyeit.A macskámért nyúltam,úgyhogy Izzy még utoljára megvakargatta a nyakát.
-Szia,cica!Vigyázz ám a gazdira!
Alkony lelkes dorombolással simította a fejét Izzy tenyerébe,majd hagyta,hogy betegyem a macskahordozóba az anyósülésen.Visszaléptem és Isobel azonnal szorosan átölelt.Könnyei már megállíthatatlanul patakzottak az arcán.Tudtam mitől fél és egy pillanatra emiatt én is meginogtam.De már döntöttem és ha elhatározok valamit,még ha fájni is fog,véghez viszem a tőlem telhető legjobb tudásommal.
Pedig aztán ez a döntés rettentő fájdalmas.Eddig is futottam már halálos dolgokba.De eddig legalább tudtam mivel állok szemben.Most pedig?Most a teljes homály fed,s csak feltételezni lehet.Nagy az esély rá,hogy meghalok.De éppenséggel nemes célért,egy kislány életéért, és ez talán azért számít valamit.
De ami a leginkább megijeszt,az Ő.Vele találkozni lesz a legrettenetesebb,hisz annyi fájdalmat okozott.A boldog percek elhalványulnak,s már nem is tűnnek oly örömtelinek.A gyötrelem,mit idézett,viszont a mai napig elevenen él bennem.
Isobel hátrébb lépett,s megfogta a kezemet.
-Biztosan tudod,mit csinálsz?
-Nem,Izzy,sosem voltam még ennél tudatlanabb.De már elhatároztam magam és csak ez számít most-sóhajtottam fel.-Ahogy te magad is mondtad,itt nincs jó döntés.És az a legrosszabb,ha maradok.
-De ha meg mered öletni magad,a testvéreiddel feltámasztatlak,hogy a saját két kezemmel fojtsalak meg!...Vigyázz magadra,Lizzy,kérlek!
Most én öleltem át és mélyen beszívtam jázmin illatát.Emlékezni akartam rá akkor is,mikor nem lehet mellettem.
-Haza jövök...
-Ígéred?-kérdezte.Lecsuktam a szemem és csak pár pillanat múlva tudtam megszólalni.
-Ígérem.
Évek óta először éreztem a sós könnycseppet végigfolyni az arcomon.Nem akartam hazudni a legjobb barátnőmnek,olyat ígérni neki,amit talán sosem fogok tudni betartani...De az ő érdekében megtettem.

Hál' istennőnek nem tudtam úgy kimerülni,mint az egyszerű halandók,így végigvezettem szünet nélkül az utat,nagy sebességgel szlalomozva az autópályán.Pontosan nem tudom hány napos autóval megtenni az LA-Forks távot,de talán olyan 3-4 körül lehet.Én késő este indultam és másnap éjjel értem be Port Angelesbe,úgyhogy jóval megrövidítettem a megtételi időt.
A városban kicsit visszább vettem a sebességből és a táblákat figyelve a főúton maradtam.Hamarosan az erdővel szegett autóúton haladtam.Az ÜDVÖZÖLJÜK FORKSBAN kiírásnál újfent lassítottam és az erdei ösvényt kerestem.Végül meg is találtam 2 fenyő közt megbújva.
Arra számítottam,hogy hallani fogják az érkezésemet.De kocsis szembe forgalomra a keskeny úton egyáltalán nem.Bár úgy tűnik,a másik fél sem.De a hallására sem hagyatkozhatott,mert a saját autómba is átszűrődött a zene,amit hallgatott.
Mindezt viszont későn vettem észre,ahogy egymás fényszórói is soká jövő jelek voltak.Így azonnal a fékbe tapostam,a kormányt félre rántottam és imádkozni kezdtem,hogy a másik kocsis is még azelőtt észre vegyen és megálljon,mielőtt fémforgácsot készítünk egymásból.
Nem nagyon jött össze.
Még mielőtt a légzsákoknak idejük lett volna kinyílniuk,az orr felgyűrődött egy fára,a fejem pedig a kormányon koppant hatalmas erővel.

Békés Boldog Karácsonyt!

Kedves Olvasóim és Erre-járók!

Miközben kutakodtam,egy igazán kis rövidke,de szerintem annál lényegre törőbb idézetet fedeztem fel.Ezt szeretném most megosztani veletek: "Talán ünnepet nem is vehetsz a boltban,mert az ünnep inkább benned,legbelül van."
Tudom,nem sok egy írótól ennyit adni számotokra Karácsonyra,de úgy érzem,sokszor nem is kell több.Néhány egyszerű,de nagy jelentőséggel bíró szó néha többet ér egy regénnyi,de értelmetlen fecsegésnél.
Ez úton szeretnék Mindannyiotoknak Békés Boldog Karácsonyt kívánni!
És ne feledjétek, "egy ajándék éppen annyit ér,amennyi szeretettel kiválasztották".

Ezeregy ölelés és puszi:
Nikki

4.fejezet

Miért vagyok ennyire gáz,pont most?Mindig mindenben tudok helyesen dönteni,hogy vállalkozzak e egy akár halálos kimenetelű versenyre,hogy mikor milyen részvény-vásárt tegyek,hogy egy adott ruha,smink,ékszer jól áll e,hogy segítsek e az arra szorulóknak.Most miért nem?Most miért nincs helyes és helytelen?
Ha odamegyek,tuti megbánom.Mert szembekerülnék Vele.És bár már elmondhatom,hogy túlléptem Edwardon,még mindig emlékszem arra az elemésztő fájdalomra,amit okozott.Hát hülye vagyok én?Ha újra talákozunk,bizots hogy akár 1 percre,akár 1 hétre,de újra elönt az a magány,az a csalódás,az a düh,mint évekkel korábban.Nem vagyok én annyira mazochista,hogy újra át akarjam ezt élni!
Ha maradok és bármi baj történik azzal a gyermekkel,soha többé nem leszek képes tükörbe nézni.Mert tudni fogom,hogy lett volna esélyem hogy segítsek,de nem éltem a lehetőséggel.A kezemhez olyan vér tapadna,amit nem tudnék egy vállrándítással elintézni,mint eddigi áldozataimat.Örökké kéne a saját érzelmi poklomban élnem,amiért egy ártatlan kislányon nem voltam hajlandó segíteni,csak mert köze van egy számomra nem kívánatos személyhez.
Ha elmegyek ha maradok,vagy lesz baj vagy nem.25% esélyem van rá,hogy jól kijövök ebből a helyzetből: nem megyek el,nem kell találkoznom Edwarddal,a gyereknek nem lesz semmi baja,ahogy a családjának sem.Mégis mi lenne jobb a 4 közül?Mazochistának lenni?Mazochistának lenni?Nagyon mazochistának lenni?Vagy imádkozni?
-Minden rendben,Lizzy?-kérdezte meg barátnőm,miközben átsminkeltek az egyéni fotózáshoz és filmezéshez.
-Persze,miért kérded?
-Lizzy Evelyn!Bármennyire te vagy a világ legkiválóbb színésznője,aki színpad helyett kifutón szerepel,engem nem tudsz átverni!A tegnapi nyomaszt?
Bólintottam egy aprót.-Nem tudom,mit tegyek.Végignézzem vagy segítsek?50% az esély rá,hogy nagyon szarul járok.
-50-50,melyik az?
-Mindkettő.-Isobel zavartan nézett rám Janice kezei mögül.Felsóhajtottam.-4 lehetőségből 2 a nagyon szar...Egyáltalán nem fűlik a fogam ahhoz,hogy találkozzam azzal a hülye utálatos bunkó barommal.
-Mi történt köztetek,hogy ennyire gyűlölöd ezt a srácot?
-17 voltam,túl naiv.Ő pedig ezt kihasználta.Tömören.-Izzy lesújtóan pillantott rám.-A kelleténél jobban belezúgtam,tök happy volt minden,aztán egyszer csak egy szó nélkül lelépett az egész család.Én meg ott maradtam mínuszba sújtva...8 év után meg csak úgy a segítségemet kérik,én meg ugorjak?Nálam ez nem így működik...De az a szerencsétlen kislány nem tehet a családja hülyeségéről,még nem is élt akkor...Én...Fogalmam sincs mi lenne a legjobb.
-Szerintem itt nincs jó döntés,csak legrosszabb-szólalt meg Izzy,miután Janice végzett a sminkelésével.-Az a lényeg,ki mit gondol annak,Lizzy Evelyn.
-Szőke létedre veszettül okos gondolataid vannak kis csaj-mosolyodtam el végül.
-Na de héj!A szőke nem feltétlenül egyenlő a hülyével-durcáskodott.-Egyébként van kitől tanulnom gondolkodás-tant.
-Ennek örülök,Isobel.Ne de most inkább a testedet vesd be,ne az eszed-terelte kifelé Janice.
-Még szerencse,hogy ezt nem az utcasarkon mondod-nevettem fel.Isobel elment,én pedig a sminkes kezei alatt a gondolataimba merültem.Megint.
Izzy-nek igaza van.Most nincs jó döntés,csak legrosszabb.Legszívesebben mindet annak mondanám,de csak egy az.Ez pedig az,ha végignézem az ő halálukat semmittéve.Mert ezzel örökké együtt kéne élnem,miközben a találkozást viszonylag hamar ki lehet heverni.Ha ott meghalok,akkor meg már úgyis tökmindegy,mit vált ki belőlem Edward.Ráadásul nem én szaladok állandóan a halálom elé,eddig csak kis híján elkerülve azt?Ez most miért lenne más?És bocs,de az imádkozás nem a stílusom.