Fontos!

http://nikkifoblog.blogspot.com/2011/08/alkotoi-valsagba-kerultem.html

6.fejezet

A lendülettől,ahogy bevertem a fejem,visszacsapódtam az ülésbe.Vért éreztem aszámban,ahogy kábán előrehanatlottam a kormányra.Egyenesen a dudára dőltem,így az megszólalt.Sértette a fülem az éles hang az éjuszaka csendjében,de félig eszméletlenül heverve nem volt erőm arébb mozdulni.
Aztán egyszercsak nem ott voltam.
az egyik kedvenc koronaruhámban álltam a valhallai templom Tükör Termében.Anyámra az ezüstfuttatású ruhájának csillogását visszaverő üvegben mosolyogtam,s megfordulva pukedliztem előtte.
-lizzy,gyermekem-sóhajtott fel Thetisz istennő,miközben mosolyogva csóválta fejét.-Már megint olyan dolgokba ütöd az orrod,amibe nem kéne.a vámpírklánok csatái nem a mi dolgunk...
-Jegyezzem meg,anyám,nem is azért teszem,amit,mert a néped ügye lenne.Személyes dolgok,mik vezérelnek...De ha netán a Volturi elbukik,világi problémák is adódhatnak az azonnali közbelépésünk nélkül,hisz tudod.Így ez az összecsapás mindnyájunk dolga.Nézd úgy,Thetisz,lépéseket teszek a vámpírtrón megszerzésére néked.
Anyám beletörődően bólintott egyet.
-sokak sorsa egy biztos út,melyet ahogyan íratott,be is járnak.De te,leányom,rejtély vagy még előttem is-nevetett fel végigsimítva az arcomon.A terem forogni kezdett,s halványulni,ahogy anyám hangja is távoli lett.-Hát hagyom,hogy felfedezd kanyargós ösvényedet.
Deja vu érzésem lett,ahogy végre megpillantottam az ÜDVÖZÖLJÜK FORKSBAN táblát és lelassítottam az erdei ösvényt kerseve.Végül meg is találtam 2 fenyő közt megbújva.még mielőtt lekanyarodhattam volna,kőszikla módjára csapott fejbe az elmúlt 5 perc emléke.Vagy következő?Oh,ne!
-Istennőm,már megint?!-motyogtam.Félrehúzódtam az út szélére.Thetisz nem először játszotta ezt el velem.az őrültje gondol egyet és visszapörgeti az időt,ha úgy tartja kedve.És az addig történtekre ki emlékszik?Naná,hogy én!Egyszer ettől a megtörtént-nem történttől kötök ki a sárga házban!
Bár talán némi előnye is van-gondoltam,ahogy a futárszolgálatos kocsi az ösvényről Port Angeles felé fordult.
Belehallgattam az éjszaka csendjébe,majd rákanyarodtam a keskeny erdei útra.A szakaszonként elhelyezett útmenti lámpák oszlopát karácsonyi égősorok díszítették.Tehát Alice-ék nem régiben léptek csak le,máskülönben nem hinném,hogy a többieknek lett volna kedvük díszítgetni.Bár aztán ezt az új családtagot,vagyis tagokat még nem ismerem.
Kiérve a tisztásra megdöbbentem.Gyönyörű és hatalmas volt az újabb Cullen-ház.Az udvaron 2 kocsi mellé parkoltam le,amik szintén márkásak voltak.Még egy percig gyönyörködtem a belső világítóstól pompázó otthonban,majd Alkonyt kivéve a hordozóból kiszálltam a szállingózó hóba.
A rövid távot a veranda és az autóm között hamar átszeltem,majd mély levegőt véve szabad kezemmel becsöngettem.Etikus vagy sem,hallgatózni kezdtem.A csngőszóra duruzsolás elnémult.
-Hagyd csak,Esme,kinyitom-ajánlotta egy tisztán csengő hang az angolt némi akcentussal ejtve.A léptek a bejárat felé közeledtek,miközben a beszélgetés odabent újból feltámadt.Az ajtó nyílt,majd egy magas,női alak jelent meg előttem.
-Segíthetek valamit?

5.fejezet

Elhelyeztem az utolsó bőröndöt is és lezártam a csomagtartót.Barátnőm felé fordultam,aki Alkonyt simogatta a karjaiban tartva,miközben szipogva próbálta visszatartani a könnyeit.A macskámért nyúltam,úgyhogy Izzy még utoljára megvakargatta a nyakát.
-Szia,cica!Vigyázz ám a gazdira!
Alkony lelkes dorombolással simította a fejét Izzy tenyerébe,majd hagyta,hogy betegyem a macskahordozóba az anyósülésen.Visszaléptem és Isobel azonnal szorosan átölelt.Könnyei már megállíthatatlanul patakzottak az arcán.Tudtam mitől fél és egy pillanatra emiatt én is meginogtam.De már döntöttem és ha elhatározok valamit,még ha fájni is fog,véghez viszem a tőlem telhető legjobb tudásommal.
Pedig aztán ez a döntés rettentő fájdalmas.Eddig is futottam már halálos dolgokba.De eddig legalább tudtam mivel állok szemben.Most pedig?Most a teljes homály fed,s csak feltételezni lehet.Nagy az esély rá,hogy meghalok.De éppenséggel nemes célért,egy kislány életéért, és ez talán azért számít valamit.
De ami a leginkább megijeszt,az Ő.Vele találkozni lesz a legrettenetesebb,hisz annyi fájdalmat okozott.A boldog percek elhalványulnak,s már nem is tűnnek oly örömtelinek.A gyötrelem,mit idézett,viszont a mai napig elevenen él bennem.
Isobel hátrébb lépett,s megfogta a kezemet.
-Biztosan tudod,mit csinálsz?
-Nem,Izzy,sosem voltam még ennél tudatlanabb.De már elhatároztam magam és csak ez számít most-sóhajtottam fel.-Ahogy te magad is mondtad,itt nincs jó döntés.És az a legrosszabb,ha maradok.
-De ha meg mered öletni magad,a testvéreiddel feltámasztatlak,hogy a saját két kezemmel fojtsalak meg!...Vigyázz magadra,Lizzy,kérlek!
Most én öleltem át és mélyen beszívtam jázmin illatát.Emlékezni akartam rá akkor is,mikor nem lehet mellettem.
-Haza jövök...
-Ígéred?-kérdezte.Lecsuktam a szemem és csak pár pillanat múlva tudtam megszólalni.
-Ígérem.
Évek óta először éreztem a sós könnycseppet végigfolyni az arcomon.Nem akartam hazudni a legjobb barátnőmnek,olyat ígérni neki,amit talán sosem fogok tudni betartani...De az ő érdekében megtettem.

Hál' istennőnek nem tudtam úgy kimerülni,mint az egyszerű halandók,így végigvezettem szünet nélkül az utat,nagy sebességgel szlalomozva az autópályán.Pontosan nem tudom hány napos autóval megtenni az LA-Forks távot,de talán olyan 3-4 körül lehet.Én késő este indultam és másnap éjjel értem be Port Angelesbe,úgyhogy jóval megrövidítettem a megtételi időt.
A városban kicsit visszább vettem a sebességből és a táblákat figyelve a főúton maradtam.Hamarosan az erdővel szegett autóúton haladtam.Az ÜDVÖZÖLJÜK FORKSBAN kiírásnál újfent lassítottam és az erdei ösvényt kerestem.Végül meg is találtam 2 fenyő közt megbújva.
Arra számítottam,hogy hallani fogják az érkezésemet.De kocsis szembe forgalomra a keskeny úton egyáltalán nem.Bár úgy tűnik,a másik fél sem.De a hallására sem hagyatkozhatott,mert a saját autómba is átszűrődött a zene,amit hallgatott.
Mindezt viszont későn vettem észre,ahogy egymás fényszórói is soká jövő jelek voltak.Így azonnal a fékbe tapostam,a kormányt félre rántottam és imádkozni kezdtem,hogy a másik kocsis is még azelőtt észre vegyen és megálljon,mielőtt fémforgácsot készítünk egymásból.
Nem nagyon jött össze.
Még mielőtt a légzsákoknak idejük lett volna kinyílniuk,az orr felgyűrődött egy fára,a fejem pedig a kormányon koppant hatalmas erővel.